Dr. Siklós Krisztina

Bizonyára jól mutat egy bemutatkozásnál, ha valaki leírja, hogy már kiskorában a babáit gyógyítgatta, és öntudatra ébredésének korai éveiben eldöntötte, ha felnő, orvos lesz. Velem ez nem így történt. Viszonylag későn, a gimnázium végén, szülői rábeszélésre („…. lesz fiam legalább egy normális szakmád …”) döntöttem úgy, hogy az orvosi egyetemre jelentkezem.

Lassan két évtizedes praktizálást követően elmondhatom, hogy döntésemet nem hogy nem bántam meg, de nagyon hálás vagyok, hogy ezt a pályát választhattam. (Bár az, hogy „normális szakmám” lett-e, nézőpont kérdése.) Az egyetem évei alatt fogalmazódott meg bennem, hogy majd a gyermekek gyógyítása területén szeretnék elhelyezkedni. Talán a gyerekek őszintesége, sajátos humora miatt. Nagy kiváltság ezért a sorstól, hogy 14 évig a Heim Pál Gyermekkórház bőrgyógyászati osztályán dolgozhattam, ahol aktívan részt vettem mind az osztályos, mind az ambuláns betegellátásban. Az itt eltöltött évek alatt két gyermek édesanyjává váltam, ami tovább segített a kisebbekkel való közös hangnem megtalálásában és a feléjük irányuló együttérzésben.